 |
 |
|
|
|
 |
 |
A 10-16 éves lányszobáink jellemzői, hogy egyéntől függően inkább még a kislányos, vagy már a kora nőies vonásokat tükrözik. A kis- és nagykamasz korosztályon belül igen nehéz egységes képet alkotni, hiszen itt már teljes mértékben érvényesül az erős egyéniségek uralma. Annyi azonban általánosan elmondható, hogy mindannyian a gyermekből felnőtté válás útján járnak, személyiségkeresésük, önkifejezésük az emberi életszakaszok közül itt nyilvánul meg a legerősebben.
Tervezőinknek a kamasz korosztály szobáinak kialakításánál tehát ez az egyfajta átmenetiség és sokszínűség ad ihletet. A gyerekek szobája önálló lakosztállyá válik, a kezdődő önálló életre való felkészülés minden lelki motívumának elősegítésével.
A játékteret egyre inkább a társalgó funkció veszi át, illetve igény szerint saját hobbirésszé alakul. A barátnők fogadása, az elvonulás, a tanulás, álmodozás és a hobbi jelentik a legfontosabb funkcionális igényeket.
|
 |
TITKOS TEVREZŐI TIPPJEINK
A tanulásra egyre több időt kell fordítani, így az íróasztal területe még nagyobb hangsúlyt kap. Ergonómiailag, esztétikailag és funkcionálisan is megfelelő bútorokkal, lehetőség szerint szeparált kialakítással, megfelelő fényviszonyokkal biztosítjhatjuk a legszükségesebbeket.
A barátnők is gyakran alszanak itt, így praktikus lehet vendégágy elhelyezése.
Ha eddig még nem volt a gyerekszobában, egyre gyakoribb a multimédia elhelyezésének igénye. A számítógépek, TV-k, Hifik, telefontöltők, MP3 lejátszók, Internet, egyéb elektronikus berendezések többlet elektromos és hálózati csatlakozási igényt is jelentenek.
Jó, ha a tanulásra szánt íróasztaltól külön lehet elhelyezni a számítógépet. Az internetezés és a házi feladat készítés így nem folyik össze.
A híresztelésekkel ellentétben a tini korosztály is szereti a rendet. (nézni, de nem tenni:) )Egyre több a személyes holmi, titok. Ezek tárolásának megoldása elősegíti a rend tartását.
Az öltözködés, szépítkezés számára külön hangsúlyos területet lehet biztosítani. Ha eddig nem volt a gyerekszobához, nagyon jól jöhet egy önálló gardrób, saját fürdőszoba hozzácsatolása a szobához.
A ruhák között mindig akad egy-kettő, ami különösen nagy becsben áll. Ezek szoborszerű, vagy kirakati vitrinszerű bemutatása érdekes színfoltja lehet a tini lányszobáknak.
Amennyiben a szülők gyakran engednek otthoni partykat, melyek a lányszobában zajlanak, a nagyobb szabad térigény biztosítására mobil bútorok, könnyen tárolható ideiglenes ülő alkalmatosságok (esetleg kiegészítő fal- és ajtó hangszigetelés) praktikusak lehetnek. |
 |
LÁNY SZOBA
TRENDEK 2010-BEN
|
Fekete-fehér
A mindig elegáns színkombináció a 2010-es tini lányszoba trendben is fellelhető. Lehet modernebb, vagy a szintén nagyon divatos, modern barokk elemekkel ötvözött, a bútorok eklektikáját a színpár remekül összefogja. Egy élénkebb színnel (például piros, vagy arany) vidámítható a kamasz lélekhez oly közel álló ellentét színpár. |
 |
 |
 |
Newbaroque, modern barokk
A felnőtt lakberendezésben is pár éve népszerű modern barokk irányzat a lányszobák hangulatához is remekül illik. 2010-ben is divatos lagúnakékkel, magentával vagy meleg rózsaszínnel igazán nőies hatású. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Modern gótikus
A komoly hatású 2010-es irányzat a gótika, illetve a new punk elemeit ötvözi. Lányszobákban erős pinkkel, ezüsttel, némi fehérrel finomított a drámai hatású szobabelső. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Retro
A minden korosztály belsőépítészeti jellemző irányzatai között jelen lévő retro a kamaszlány szobákban jelenik meg a legvidámabb formájában. A pop art, Andy Warhol és Barbie baba motívumokkal színesített belsők rendkívül egyedi teret képeznek. |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Funky Chic
A már nem kislány, még nem nő ambivalenciát a funky chic 2010-es trend irányzat fogalmazza meg legjellemzőbben. A szupernőies elemek vegyülnek a babaházak világával. A színpompás szobabelsők minden sablontól mentesen tükrözik vissza lakójuk egyéniségét. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
Modern romantika
A rózsaszín, pink, orgonalila vagy eperpiros árnyalatok divatos csokoládébarnákkal, vagy szürke árnyalatokkal romantikus hangulatot, míg a társított modern bútorok egyszerűséget és funkcionalitást visznek a lányszobákba. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Japán
A nyugalmat és harmóniát árasztó, japán formavilágból merített 2010-es trend tisztaságot és szellősséget sugall. |
 |
 |
 |
Kollégiumi
Elsősorban igen kisméretű szobákban ajánlható a gyerekszobatrend 2010-ben is népszerű, ú.n. kollégiumi irányzata. Többfunkciós bútorok, praktikum, és maximális helykihasználás jellemzi. |
 |
 |
|
|
 |
 |
 |

Gyermekszoba tervezés
és kivitelezés
Welltodo Kft
1056 Budapest
Váci utca 78-80.
06-1-209-34-11
06-70-3155320 |
 |
 |
|
 |
| |
 |
gyermekszobák teljeskörű belsőépítészeti tervezése és kivitelezése |
 |
| |
 |
gyermek-lakberendezési tanácsadás |
 |
| |
 |
egyedi gyerekbútorok tervezése és kivitelezése |
 |
| |
 |
anyagmennyiség számítások, költségvetések készítése |
 |
| |
 |
teljeskörű kivitelezés |
 |
 |
| |
|
 |
|
|
gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, lakberendezés, berendezés, belsőépítészet, design, tervezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, berendezés, belsőépítészet, tervezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, design, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, berendezés, belsőépítészet, tervezés, lakberendezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba trend |
|
|
 |
 |
| |
 |
WELLTODO KFT © 2010
gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, lakberendezés, berendezés, belsőépítészet, design, tervezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, berendezés, belsőépítészet, tervezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, design, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, berendezés, belsőépítészet, tervezés, lakberendezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba trend |
|
|