 |
 |
|
|
|
 |
 |
|
Ezen az oldalon aktuális gyermekszoba tervezési és kivitelezési projektjeinket mutatjuk be.
Részletesen ismertetjük a megrendelői igényeket és az erre adott tervezői válaszokat. |
 |
Lánytestvérek szobái |
A háromszintes sorházban egy óvodás és egy kisiskolás lány lakik szüleivel. A gyerekek olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy szobáik kialakítására a szülők egy egész szintet bocsátottak rendelkezésünkre. A helyzet azonban korántsem ilyen ideális, hiszen ez az egész szint mindössze 30 m2 alapterületű.
JELENLEGI ÁLLAPOT
A két kislány szobája jelenleg is az adott szinten található, egy fürdőszobával és egy L alakú közlekedővel.
A szobák közül az egyik igen kedvezőtlen, hosszú alaprajzi kialakítású (ld. képeken). Melynek könnyen változtatható berendezését méginkább nehezíti a komor színűre mázolt, a homlokzati főfal teljes szélességében végighúzódó szalagablak, továbbá egy sarkon elhelyezett beépített szekrény.
A másik szoba kisebb alapterületű, ablaka lényegesen kisebb, tájolása kedvezőtlenebb.
A fürdőszoba átlagos méretű és kialakítású, természetes szellőzéssel és megvilágítással nem rendelkezik. |
 |
 |
 |
| |
a jelenlegi, tervezés előtti egyik lányszoba fotói |
|
MEGRENDELŐI IGÉNYEK
|
A szülők a teljes szintet önálló, újabb közlekedővel kívánják megnyitni, a későbbi fűtés szeparálhatósági elképzeléseiknek megfelelően. A lányok szobáját tehát a ház belső lépcsőjétől zsilipelten kell megoldanunk.
Szintén a szülők kérése a saját tárolók és szekrények megoldása mellett a közös előtérben, valamint a szeparált lépcsőházi előtérben minél nagyobb tároló terület kialakítása.
A megrendelők nem ugyanakkor nem riadnak vissza akár a teljes átalakítástól sem, amennyiben ez megfelelőbb környezetet biztosít a testvérek számára. |
 |
TERVEZŐI ELKÉPZELÉSEK
A lányok szobáit szerenénk teljesen egyenrangúvá tenni. Azonos tájolás, azonos méret, térarányok és fényviszonyok.
Mindkét lány szobáját szeretnénk személyiségükre szabottan, korosztályuknak megfelelően kialakítani.
A fürdőszoba számára napfényes, jól szellőző helyet kell keresnünk. Tiszta hatású, napos, derűs, játékos fürdőt szeretnénk.
A lányok ugyan gyakran játszanak együtt, de már az elkülönülés igénye is megjelenik. Tervünknek ebben is szeretnénk eleget tenni. |
AZ ÖTLET
A hatalmas szélességű szalagablak osztása lehetővé teszi, hogy a jelenlegi hosszú alaprajzú szobát kettéválasszuk, a lépcsőház felé növeljük. Így két teljesen egyenrangú, az előzőeknél kedvezőbb térarányú, könyebben bútorozhazó tereket nyerünk.
A fürdőszoba a jelenlegi kisebb szoba helyére kerül, így megfelelően napos lesz.
A kért "dupla előtér", azaz a szobák zsilipelése egy kisméretű közlekedővel megoldott, melyben a rejtett tolóajtókkal biztosítható az időszakos lezárás is. |
 |
| A két lányszobát egymástól hatalmas méretű, rejtett kétszárnyú tolóajtóval választjuk el, illetve kötjük össze. A lányok kívánság szerint így egy térben, vagy külön is ténykedhetnek. A későbbiekben ez az ajtó akár teljesen meg is szüntethető, beépíthető. |
A TERV
Kislány szoba
A kisebbik testvér szobáját a világos rózsa ér orgonaszín árnyalatok uralják. Kiegészítőként fényes ezüst, hűvos citromsárga és efhér árnyalatokat használtunk.
A szoba kialakításánal a lehető legnagyobb szabad játékteret, a praktikus, de változtatható tárolási lehetőségeket, valamint egy kreatív játszósarok kialakítására helyeztük a hangsúlyt.
A szoba ajtaja mellé ennélfogva egy gyerekméretű komplett, épített kis babakonyha került. Az ablak alá helyeztük el a rajzoló területet, kétoldali, szimmetrikus elhelyezésű tároló komódokkal. Az ágyra nőies hatású, steppelt szaténfényű ágytakarót terveztünk. A kislány ágya fölé pedig lágy esésű, orgonalila áttetsző anyagból készült baldachin került.
Mivel a játék nagyrészt a földön zajlik, a padlóra padlószőnyeget helyeztünk.
A két lány szobáját elválasztó, illetve összenyitó kétszárnyú tolóajtó felülete ebben a szobában fémes ezüst, mely a klasszikus hercegnős szobabelsők nagyméretű tükrét jelképezi.
Az ajtó fölé is került a baldachin anyagból. Ennek karnisát koronát imitáló rátét elem takarja.
Ezüst színű csillár, valamint lágy szövetű díszpárnák egészítik ki az összképet. |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Nagylány szoba
Az iskolás korú lány inkább racionálisabb, kevésbé álmodozó alkat. Az ő szobáját ezért élénk, vidám, ugyanakkor kevésbé babás színekkel és anyagokkal képzeltük el.
Az ő ágya is a szobaajtó mellé kerül. Neki azonban egy emelt magasságú, vörös mennyezetre rögzített, függönyszerűen elhatárolható fekhelyet képzeltünk el, mely alatt bújósarok, játékzúg kap helyet.
A butikszerűen kialakított egyedi tervezésű polc és szekrény fal színével harmonizál a térbelsővel. A látható akasztós területek pedig a legkedvesebb ruhák bemutatását is szolgálják.
Körben tovább haladva az ablak elé iskolás íróasztal, és egy épített ülőpad került, melynek alja tároló ládaként is szolgál.
A kistestvérrel közös ajtó nála fekete táblafestékkel festett, így ez a felület önálló játéklehetőséget biztosít.
A szobát a meleg tűzszínek uralják. Ezek agresszivitásának visszafogására több helyen is megjelenő, stilizált virágmotívumokat alkalmaztunk. Így a szoba mennyezete alá függesztett álmennyezet virágalakban áttört. A rejtett világítás a virágokon át érkezve sejtelmes, ugyanakkor elegendő fényt ad a szobában. A padlószőnyegben sötétebb árnyalatú szőnyegből kivágott virágelemek, vlamint az ágy mögötti falon lévő, retro tapéta is inkább a színek virág, mint tűz mivoltát hivatottak hangsúlyozni. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Gyerekfürdő
A lányok fürdőszobája végre nagyméretű ablakhoz jutott. A fürdő egyszerű, fehér és napsárgaszínű csempékkel burkolt. A kád sarkánál kialakított épített és burkolt polclépcsőzés, valamint az eltérő színű csempék játéka a könnyedséget, ugyanakkor a derűt kívánja jelképezni. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
 |
 |

Gyermekszoba tervezés
és kivitelezés
Welltodo Kft
1056 Budapest
Váci utca 78-80.
06-1-209-34-11
06-70-3155320 |
 |
 |
|
 |
| |
 |
gyermekszobák teljeskörű belsőépítészeti tervezése és kivitelezése |
 |
| |
 |
gyermek-lakberendezési tanácsadás |
 |
| |
 |
egyedi gyerekbútorok tervezése és kivitelezése |
 |
| |
 |
anyagmennyiség számítások, költségvetések készítése |
 |
| |
 |
teljeskörű kivitelezés |
 |
 |
| |
|
 |
|
|
gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, lakberendezés, berendezés, belsőépítészet, design, tervezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, berendezés, belsőépítészet, tervezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, design, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, berendezés, belsőépítészet, tervezés, lakberendezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba trend |
|
|
 |
 |
| |
 |
WELLTODO KFT © 2010
gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, lakberendezés, berendezés, belsőépítészet, design, tervezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, berendezés, belsőépítészet, tervezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, design, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba, gyerek, szoba, gyermekszoba, babaszoba, tiniszoba, berendezés, belsőépítészet, tervezés, lakberendezés, kialakítás, bútorozás, egyedi gyerekbútor, egyedi gyerekszoba terv, gyerekszoba építés, kivitelezés, gyerekszoba trend |
|
|